Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2014

Vidékies alapdarab 2./12: a kerámia-/porcelánmosogató

Mint igazi vidékistílus-freaket, minden érdekel a témával kapcsolatban, még az is, hogy a nagy öblös mosogatók közül melyik a Butler, és melyik az ún. Belfast-mosogató. Van-e köztük különbség egyáltalán? A válasz innen kiderül: bár eredetileg mindkettőt az inas (= butler) kamrájába szánták, a sima Butler mosogatónak nincsen túlfolyója, míg a Belfast típusúnak van. Lehetséges, hogy a tavasszal visszajön majd a blogírói hangom is, egyelőre nehezen találom. Olyan kicsit blogolni most, mintha minden bejegyzés egy-egy fogalmazás-házifeladat lenne az iskolában, és ez nem jó. Hiába, gyakrabban kell írni, és kész.  Ezen a most már esős napon jöjjön a Butler-/Belfast-képözön. Imádom őket, és külön tetszik, amikor mosókonyhában vagy virágültetős/hobbi-helyiségben használják a kerámiamosogatót. Ti szeretitek a kerámiamosogatót? És hogyan, hová építenétek be? (a képek forrás a)

Kulcs a gyerekneveléshez

Éppen egy király, szülőknek írt  könyv et olvasok, amelynek az egyik fő tanácsa az, hogy szabaduljunk meg a himi-humitól, és egyszerűsítsük a gyerek életét. Meg, persze, a felnőttekét is. Egy limlommal, értéktelen és értékes kacatokkal (oximoron...) teli lakás közepén ülve, mélyen érintenek a fenti gondolatok. Úgy tudom magunkra alkalmazni az ötletet - mert azért, valljuk be, én is állati nehezen dobok ki dolgokat -, hogy a szekrény alján súvadó lomból megpróbálok kincset gyártani. A napokban őrülten kerestem valaminek a kulcsát. Iszonyú sok mindent feltúrtam, ahogy az lenni szokott, rengeteg mindent meg is találtam (kulcsokat, naná), csak azt nem. Végül azt a bizonyos kulcsot is, de közben az motoszkált bennem, hogy dekorálni kellene a rengeteg maradék kulccsal, merthogy a zár, amit nyitnának, már nyilván az enyészeté lett (oh!). Valahogy így: Kulcsdekor tehát felvéve a tennivalók listájára. Nektek hogy tetszik? (a képek forrás a)

Csipke-hópelyhek

Találtam itthon egy csomó csipkét. Bár tudtam, hogy nem vagyok túl ügyes, tehát varrás, komoly kézműveskedés kizárva, szerettem volna kitenni őket valahová. A karácsony táján kivilágított utcákon sétálva láttam meg az egyik legszebb kávézó ablakában a csipkékből kirakott karácsonyfát, és innentől nem volt megállás. Öö, ebből a nem túl bizalomgerjesztő állapotból indultunk. Lavórban folttisztítós, majd öblítés után keményítős víz. Először úgy tűnik, mintha nem történne semmi, de száradás után azért látszik, hogy de. Vasalás után egyszerűen felkerültek az ablakra, cellux segítségével. Annyira szerettük, hogy még januárban is fent maradhatott a dísz - mondanom sem kell, mindegyik darabnak külön története van, és esetlegességében is nagyon szépen mutat a kompozíció (még az sem baj, ha van hibás, picit szakadt a csipkék között, lásd még: patina). Fehér függönyökkel párosítva eléggé szép. És ha már az ablakról esett szó, alatta kapott h