Ugrás a fő tartalomra

Egyszerűen csak fess! - első bútortuningjaim az ASCP festékkel

Nem néztem utána, de ha valaki írt már hasonló címmel bejegyzést Annie Sloan krétafestékéről (Annie Sloan Chalk Paint), az csak azért lehet, mert annyira adja magát. Éppen olyan, mint amikor Jamie Oliver berobbant a konyhánkba az Egyszerűen csak főzz! felszólítással. Felszabadító, hosszas, többfázisú munkafolyamatokat leegyszerűsítő, szuper dolog ez. ASCP rulez.


A Nemiskacat blog írója, Enikő volt olyan kedves és figyelmes, hogy "megdobott" egy szabadon választott színű ASCP festékkel (Country Grey lett, az ő javaslatára - örömmel láttam, hogy az ő könyvespolcuk is ilyen, ezt jó jelnek vettem), egy Clear Waxszal, azaz átlátszó viasszal és egy ajándék Old Ochre színű 100 ml-es festékkel. Ezúton is köszönöm a lehetőséget, jöjjenek a tapasztalataim, és lássuk, mire jutottam:

a körülmények. Nagyon siettünk. Egy hét alatt kellett volna pihenni, bútort hurcolni, festeni, gyerekekkel strandolni, felnőtt módra lazulni - és ez nem sikerült maradéktalanul.

Volt nekünk egy régi, egyen-hálószobabútorunk, barna tükrös szekrénnyel:




És tudtam, hogy nagyon praktikus, és csakúgy, mint a nagy konyhaszekrényt, meg szeretnénk tartani, de épp úgy, mint a konyhaszekrényt, új színben. Ezúttal azonban megúsztam a majd' egy hétig tartó csiszolást, mert az ASCP festékkel egyszerűen csak lekentem a fésülködőszekrény megtisztított, portalanított felületét. Gyönyörűen tapad, engem a mézhez hasonló sűrűsége sem zavar, sőt: optimálisnak éreztem (valószínűleg azért is, mert utálom a megfolyós festékeket). És tetszik a mattsága, a "tartósítást" szolgáló wax nélkül is el tudnám képzelni.

Ilyen lett, miután a viaszolás is sikerült (ahogyan az Asztalom blogon olvastam, először ecsettel vittem fel a Clear Waxot a kétszer lekent és megszáradt bútorra, majd ronggyal, éppen csak simogatva "fényesítettem").



Elnézést, a rohanásban csak mobilos fotókra futotta, de a következő vidékre látogatáskor készítek majd rendes fényképeket is.

Idő hiányában a fotók készültekor még nem viaszoltam le a konyhaszekrényt sem. Ami ilyen volt eredetileg:



És egy egyszerű tisztítás-portalanítás után, ASCP Country Grey és Old Ochre 3:1 arányú festékkeverékkel ilyen lett. A(z  át)lényeg(ülés) jól látszik:



...aztán nem volt megállás, és még egy siralmas állapotú, de egészen gyönyörű lábú asztalt is lefestettem, 


ööö... before

after

illetve, az ASCP festéknek hála, a tavaly megkezdett "böllérasztalt" is befejeztem:




 - de ezekről majd a kialakítandó, kerámiamosogatós konyháról, illetve a megszépített kamráról szóló bejegyzésekben írok bővebben. :-)


Az Annie Sloan Hungary honlapját itt, Facebook-oldalát itt találod. Ha meggyőzött a bejegyzés, és kipróbálnád a festéket, iratkozz fel a hírlevélre, és ne felejts el részt venni a stencileket forgalmazó Decor Labor játékában, amelyben szintén ASCP festéket nyerhetsz!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má