Ugrás a fő tartalomra

Az asztalunk - látogatás a váci Vf. Kft-nél, III. rész

Borzasztó kicsi a konyhánk. Tök kényelmetlen, ugyanakkor generációkat szolgált ki, hatalmas karácsonyi vacsorákat "caterelt" ebben a méretben, és meggyőződésem, hogy az olyan régi lakásoknál, mint a miénk, csak komoly veszteségek árán lehet belenyúlni az alaprajzba. Sokat lehet nyerni is vele, de azért egy-két gikszer megmarad: ételszag lesz a nappaliban, megszűnik a spejz, átjáróház lesz a hálószoba stb. Úgyhogy a konyhánk - merészség és pénz híján - az elmúlt években maradt akkora, amekkora mindig is volt.

Lakberendezőre és átalakításra úgysem volt keretünk, így meg kellett oldani, hogy végre le tudjunk ülni enni. Akár négyen vagy többen is.

És nem, nem a hallban.

Elkezdtem hát kerek asztalokat keresni. Méghozzá 90 cm átmérőjűeket. (Tudjátok, kicsi a hely.)

Az utóbbi kikötés miatt ez egyáltalán nem volt egyszerű! Vagy dohányzóasztalokat találtam, vagy jellegtelen, fenyőből készült, spórolós anyagfelhasználású étkezőasztalokat, vagy mégis 110 cm-eseket, vagy nem válaszoltak az eladók, vagy az e-mailem után törölték a hirdetést. Ismerős, ugye?

Végül a váci Vf. Kft-nél találtam meg álmaim asztalát, amit, ha néha fél óránál hosszabb egybefüggő időtartam állna rendelkezésemre, megpróbálnék továbbtuningolni.

Ő már a miénk, mellette ülve írom ezt a bejegyzést. Ha a székek is körülötte lesznek (még mindig az utóbbiak alapozásánál tartok), lefotózom a kicsi konyhánkban is.


És, ha majd, egyszer lesz rá időm.... ilyen lesz.

A fotó a Country Homes and Interiors magazinból származik (of course)

A Vaterával egyébként mindig azt élem át, amit a pinteresttel is: rákattanok, nem tudok lejönni róla, órákat vesztegetek rá, majd úgyis feledésbe merül a dolog. A legszívesebben a lakóhelyemhez közel vettem volna egy használt darabot, de végül maradt Vác.

Igazság szerint jelenlegi, pácolt-lakkozott állapotában is nagyon tetszik az új asztalunk, és hatan is ültünk már körülötte. Ami, higgyetek nekem, a konyha méreteit tekintve már-már művészet. :-)

Nektek milyen aukciós / használtbútor-lelőhelyek váltak be?




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p