Ugrás a fő tartalomra

Angol vidéki báj és borzongás - Sherlock: Hounds of Baskerville

Szerző:
Bírom a forgatókönyvírók, most különösen Steven Moffat és Mark Gatiss maximalizmusát: a BBC Sherlock című sorozatának második évadában annyi bravúrt hajtottak végre, amennyire más alkotók egy évtized alatt lennének képesek. Nem elég, hogy az évadnyitó részben levetkőztették Benedict Cumberbatchet a főszereplővel olykor hatoldalas monológokat mondattak el villámsebességgel, A The Hounds of Baskerville című epizódban megcsinálták azt, amit azelőtt egyetlen adaptációban sem sikerült: van is kutya meg nincs is. Többet nem írok erről, mert nem szeretem a spoilereket, de érdemes megfigyelni, hogyan csinálták - nagyon menő.


De most nem a horrorkutya miatt vagyunk itt, hanem a csábító vidéki vendégházak miatt.


Sir Arthur Conan Doyle történeteihez állítólag, akkor is, ha a Sherlock-novellákban az író Devont adja meg helyszínül, ez a walesi Clyro falu melletti kúria adhatta az alapot:

ahhhhh
A fenti kastély-kaliberű épület most mégsem jö(hete)tt szóba (nyilván magántulajdon stb.), így a filmeseknek másik megfelelő hely kellett valahol az Egyesült Királyságban. Amúgy a blogbejegyzés címe nem stimmel, mert egészen pontosan nem angliai, hanem egy dél-walesi falusi pubra, a Bush Innre esett a BBC forgatócsoportjának választása. Remélem, a tulajdonosoknak sikerült meglovagolni a sorozat keltette hullámokat! Itt a gyönyörűség:












A letisztult enteriőröket kedvelő nézők is örülhetnek a Sherlock emlegetett epizódjának, mert a traumatizált fiú otthona egy valódi hipermodern luxusház:



Adja magát a kérdés: megszállnál a Bush Inn fogadóban? Akkor is, ha a környéken elképzelhető, hogy voltak vad kutyák...?


(forrás és még egy és még egy másik forrás)



Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk