Ugrás a fő tartalomra

Nyerj felírótáblát és függődíszt! - Fatulipán MűhelyBolt-interjú és JÁTÉK

Ahogyan ígértem, a második blogszületésnap (bizony, november 2.!) előtt, a tavalyi hagyományokat folytatva, az átlagosnál több játék lesz, és külön figyelmet szentelek a kézműves alkotóknak (akik még jelentkezhetnek is gyorsan a countrykomfort@gmail.com címen, ha szeretnének játszani velünk). A mostani interjú apropóját egy bordó színű, fából készült madárka adta, amit ajándékba vittem egy kedves blogolvasónak, amikor meglátogattam őt a vidéki házában. Megtudtam, hogy a madárka itthoni termék, és egyszerre nem sok készült belőle, így egyre kíváncsibb lettem a készítőre is. Hetényi Gáborral, a Fatulipán Otthonműhely és MűhelyBolt tulajdonosával beszélgettem.


Mesélj a bolt kialakulásáról és arról, hogyan választottál profilt a Fatulipán Műhelyboltnak.

Az egész egy mostanság szokványos történettel kezdődött. 2012. év elején munkanélküli lettem, és a rám szabadult szabadidőmet szerettem volna értelmesen kihasználni. A fúrás-faragás mindig is a hobbim volt, így elkezdtem olyan dolgokat készíteni, amikre korábban nem volt túl sok időm. Eleinte a lakásunkba már korábban tervezett kisbútorokat, kiegészítőket készítettem el. Majd, mivel 2-3 hónap sikertelen álláskeresés után „kezdett” gyanússá válni, hogy tényleg nem könnyű munkát találni mostanság, arra gondoltam, hogy miért is ne próbáljam meg komolyabbra fordítani a hobbimat. Állást egészen május végéig becsülettel kerestem, de az öt hónap alatt elért egyetlen egy állásinterjú véglegesítette elhatározásomat, mégpedig azt, hogy minden figyelmemet és erőmet a Fatulipán Otthonműhely fejlesztésére fordítom. Profilt nem tudatosan választottam, hanem a hozzám legközelebb álló dolgok összegyúrásából alakult ki. Nagyon szeretem a fát mint alapanyagot és mindent, ami régi, öreg, kopott, repedt. Ezekből egyenesen következett, hogy egy kis, famegmunkálásra alkalmas műhelyt alakítsak ki, ahol a vidékies, öreges stílus a fő irányvonal. 

 
Honnan merítesz inspirációt, mi ad ihletet? 

Gyakran keresem az ötleteket az interneten és szaklapokban. Sokszor kapok ajánlást családtagoktól, ismerősöktől is, hogy ezt meg azt kellene csinálnom. De az is gyakori, hogy egy véletlenül meglátott forma vagy szín adja meg a kezdő lökést. Mivel még az út elején járok, keresem azt forma- és színvilágot, ami később meghatározza majd a rám leginkább jellemző stílust. De, hogy válaszoljak is a kérdésre, gyakorlatilag bármi tud ihletet adni. Nemrég például láttam egy öntöttvas villanyoszlopot, növényi mintával díszítve, és valamikor azok a vonalak, ívek, hajlatok valahol vissza fognak köszönni valamin, ami még csak valahol a fejemben van meg.




Mit gondolsz a vidékies lakberendezési stílusról és egyre fokozódó népszerűségéről?

         Jelen pillanatban nem tudnék elképzelni más stílust magamnak, csak ezt. Amit én vidékies stílusnak nevezek, az visszafogottan díszes és rendkívül funkcionalista. Sokkal fontosabb egy ládának, padnak, fali kispolcnak a feladata, mint az, hogy dísze legyen a lakásnak. Szerintem régen, amikor ez a stílus valóban vidéken formálódott, így gondolkozhattak az emberek. Ha már ott volt a házban egy láda, akkor természetes emberi igény volt, hogy díszítsék, hol színesebben, hol kevésbé harsányan, de az másodlagos volt. Manapság, amikor egyre inkább divat kezd lenni ez a stílus, sokan pont fordítva gondolkoznak.
„Hű de jól néz ki, majd teszek bele valamit, vagy ha mégse, hát legalább szép.” Tulajdonképpen ezzel sincs baj, mert így legalább kevesebb műanyag fólia közé préselt faforgácsot hordanak haza az emberek.
Ami még fontos ismérve az én szememben a vidéki stílusnak, a tartósság. Kíváncsi lennék, hogy például az Ázsiában gyártott „vidéki stílusú” fogas 10 év múlva mire lesz még használható. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ne dőljön be senki az antikolt festésű hulladéknak.



Nagyon tetszenek a portékáid színei. Hogyan készülnek: kikevered az árnyalatokat vagy valahol készen kaphatóak vagy műhelytitok?

         Leggyakrabban én keverem a színeket, egy-két kivétellel. Nincs benne műhelytitok, mert kétszer én sem tudom ugyanazt az árnyalatot eltalálni, nem szoktam felírni az arányokat. Minden színt addig használok, amíg el nem fogy. Ez része annak, hogy nem szeretnék sorozatgyártásba fogni. 



Mik a jövőbeni terveid, hol találkozhatunk veled - lesz-e például Fatulipán tanfolyam?

         Jó is, hogy kérdezed a tanfolyamot, mert tervbe van véve, hogy a Boróka Otthonbolttal közösen tartunk kiscsoportos foglalkozásokat. Nyáron ezzel nem volt érdemes foglalkozni, de most, hogy kiürültek a strandok, és hála Istennek, egyre többen szeretnek kézműveskedni, vagy akár saját kezűleg készítik a karácsonyi ajándékot, eljött az ideje, hogy összehozzunk műhely-tanfolyamokat.
Az elsődleges jövőbeni tervem azonban az, hogy a Fatulipán Otthonműhely stabil lábakon álljon, mert ez adja meg az alapot a későbbi nagy terveknek. Sportolók szokták mostanában azt nyilatkozni, hogy mindig a következő meccsel foglalkoznak csak, és nem az utána következővel. Így szeretném én is felépíteni a saját vállalkozásomat.


JÁTÉK:

Egy szerencsés olvasó megnyeri a Fatulipán MűhelyBoltban készült felírótáblát és szív alakú díszt!


Tennivalók, ha játszani szeretnél:

1. Legyél a Fatulipán Otthonműhely és a Country Komfort követője a Facebookon; és

2. válaszolj helyesen az alábbi kérdésre: Mit tart Gábor a vidékies stílus legjellemzőbb jegyeinek?

Válaszod küldd el a countrykomfort@gmail.com címre. Ha kell, add meg benne a Facebookon használt neved, a tárgymezőbe pedig írd be: Fatulipán.

3. Vidd a játék hírét megosztással, lájkkal, szóbeszéd útján ;-).



A játék 2012. szeptember 16-án, vasárnap este 10 órakor ér véget. 

Az e-mail címeket nem használjuk fel semmilyen célra.

Megjegyzések

  1. Jujj ezt nagyon,nagyon szeretném!:))

    VálaszTörlés
  2. Cikk megosztva, vittem az oldal hírét mindenkinek, akit érdekelhet! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…