Ugrás a fő tartalomra

Kemény. Szikár. Indusztriál

- avagy ipari stílus. Mit keres egy vidéki stílussal foglalkozó blogon? A vicces szólást* felhasználva, azt kell mondanom - a hazai és külföldi blogok trendfigyelő-rovatát elnézve pedig még inkább igaz: az indusztriál az új country.

Akár kopottan elegáns (shabby chic), akár modern country, akár etno stílusú elemekkel társítva mindenhol tarol.

És ezzel kezdenünk kell valamit.
Mit szóltok hozzá?









 

*"A szürke az új fekete."
(forrás)

Megjegyzések

  1. Általában nem rossz. A két (vagy inkább három) utolsó kép kivételével emészthetőnek, sőt némelyiket kimondottan jónak tartom. A rozsdás csatorna azért nem sikkes, hanem kimondottan elhanyagolt, kár volna ebből hosszútávú erényt kovácsolni:-)Az utolsó komódban viszont számos jó lehetőség rejlik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csatornát inkább poénból tettem ide... jól kiszúrtad! A komóddal kapcsolatban nagyon egyetértünk. Én általában szeretem az ipari elemeket bármilyen enteriőrben, csak az zavar, hogy nagyon gyakran "dizájntudatos státuszszimbólum"-szagúak.

      Törlés
  2. Én (még) ellenállok. :D :D Szép estét! Lili

    VálaszTörlés
  3. Ezek mind jók. Nekem mindig tetszik ha olyasmit használnak föl ami egyébként elveszett volna. Maga az indusztriál stílus az már más kérdés. Túlzásba nem szabad esni, mert akkor vagy modoros vagy túl sivár az egész, de azért egy-két darab az mindig elkél. Hogy az indusztriál lenne az új country? Talán egy kicsit, de azért igazán neeeeem!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…