Ugrás a fő tartalomra

Sosem gondoltam volna magamról...

...hogy barkácsrovatot fogok indítani a blogon. Pedig de!

Ahogy tegnap írtam, vár egy régi, kopott, konyhai tálalószekrény és a lenyűgöző Farrow and Ball festék.

Nincs más hátra, mint előkészíteni a bútort és végre festeni!

Ebben a Bosch okos szerszámgépei lesznek segítségemre.

A sztori egy saját magamnak vásárolt csiszolóval kezdődött. Mindenkit meggyőztem a családban, hogy nekem egy barkácsgép kell. Elkerekedett szemmel néztek rám ("Judit! Biztos vagy te abban... hogy nem ruha, nem könyv... és pont te...?"), de végül beleegyeztek.

Köszönöm Szentgyörgyi Katának, hogy segített kiválasztani szülinapi ajándékomat, az excentercsiszolót:

az első használat előtt, egy sörpadon...

...az egyik kedvenc szoknyámmal fotózva, hogy legyen benne valami country is ;)


A szuper tapasztalatok után - a gép nem zajos, fürge, kézre áll, és ahogy Kata írta, szinte gyalul - nem sokkal kiderült, hogy a Bosch is támogatja a Country Komfort blogot, így nem állhatott semmi a bútorfelújítós projekt útjába.

Most pedig már az új gépek is várják a bevetést (egyébként a kedvenc olvasós fülesfotelünkben fotóztam le őket - mert az is zöld :-):


Hamarosan bemutatom a bútor megújulását!




Megjegyzések

  1. űűűű de jó kis gépek. Na a csiszolóba tényleg érdemes befektetni, nekem egy Virutex kézi csiszolóm van, megvettem, tudatosan, mert vettem egyszer egy tescoban kapható 2 ezer ft körüli vackot de semmit sem ért. (itt írtam róla, bár képet nem tettem fel a gépről, csak az ajtókról amit megcsináltam.
    http://edit-gondolataim.blogspot.hu/search/label/Fest%C3%A9s
    Szóval szuper volt vele dologzni, órákat kibír egysszerre, hihetetlenül megkönnyíti a munkát.
    Én is szeretem az ilyen jó kis gépeket, apum halála után (sajnos) maradt pár szerszám, de már a körfűrésszel is úgy bánok, hogy ihaj :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edit, teljesen igazad van: a jó géppel haladós a munka! Te is nagy fába vágtad a fejszédet, és szép lett!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má