Ugrás a fő tartalomra

Mit jelent számodra a country stílus? - VIII. rész: a Boróka Otthonblog válasza

[Country Komfort:] Időről időre találkozom azzal a véleménnyel, hogy a vidékies stílus vidéki házban, noch dazu: kizárólag falun az igazi, hiszen onnan ered, és igazán, őszintén ott tud megvalósulni. Miközben értem az érvelés alapját, azt kell mondanom, a country a városban is tarol, és ez így van rendjén. Saját szakmámból hozott példával: kicsit olyan ez, mintha az irodalmi szövegeken azt kérnénk számon, hogy van-e valóságalapjuk, illetve, hogy a szerző tényleg, biztosan járt-e ott, ahol a mű játszódik. Költő hazudj, de rajt' ne fogjanak” - mondta Arany János nálam sokkal frappánsabban... Ma egy urbánus countrymán következik: a Boróka Otthonblog írója, Merkl Gabriella válaszol.

Miért aktuális ma a vidékies stílus?
A country stílus mindig aktuális. Pont az a szép benne, hogy jöhetnek trendek a lakberendezésben, de a természetközeli, vidéki stílus nem divat kérdése. Ez egy életérzés, amely sokunkat úgy ér utol, hogy bent élünk a város sűrűjében. Az én véleményem szerint nem elsősorban az a lényeg, hogy vásároljuk tele a lakást/házat egy-egy neves dekorcég country stílusú tárgyaival. Sokkal hitelesebb az egész, ha a berendezés részévé teszünk igazi, régi darabokat, amelyeket esetleg saját magunk is felújíthatunk.
Szerinted milyen ma a vidékies trend?
Kétféle trendet vélek felfedezni, amelyek ügyes mértékletességgel vegyíthetőek is egymással. Az egyik az egyszerű, díszítetlen, csak a funkciónak alárendelt tárgyak és bútorok használatát "írja elő" (mondhatjuk ipari romantikának is), a másik pedig virágmintákkal és bohém sokszínűséggel hinti tele a lakást. (Nézzetek csak meg egy Cath Kidston- vagy Green Gate-tárgyakkal megrakott konyhát.) 


Melyik a kedvenc terméked/üzleted/folyóiratod a témában és miért?
Ezt a kérdést inkább kihagynám, mert részrehajlással lennék vádolható. :)

***
[Szeretnéd elolvasni a körkérdésre adott eddigi válaszokat? Kattints a bejegyzés alatt a blogger szóra!]




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má