Ugrás a fő tartalomra

Mit jelent számodra a country stílus? - VII. rész: Dekorella válasza

Rövid lesz a bevezető, de csak azért, mert a mindig nívós képeket és DIY-ötleteket felsorakoztató Dekorella blog írójának, Emesének szinte az összes mondata kapcsán úgy érzem: ezt én is mondhattam volna/hú, de jól mondja!/miért nem én mondtam ezt...? :-) Lássuk Dekorella válaszait és az általa választott képet!

Számomra a vidékies stílus otthonosságot sugall, természetközeli, időtlen, praktikus, megbecsüli a múlt megmaradt emlékeit, melyet sok kézzel készített tárggyal, dekorációval egészít ki.

Elgondolkodtató, hogy miért válik napjainkban a vidéki stílus egyre népszerűbbé az emberek körében. Talán a vitathatatlan kényelme okán, vagy azért, mert a mai nehezebb gazdasági helyzetben az újrahasznosításra kiemelt hangsúlyt helyez, és örömmel üdvözli a DIY (csináld magad) ötleteket? Esetleg azért, mert a városi ember minél jobban távolodik a természettől, a természetességtől, annál jobban vágyik oda vissza? A tárgyak kettős funkciója okán nevezetesen nemcsak az öncélú látvány, de a funkció is kiemelt szerepet kap? (Gondoljunk csak egy szárított levendulacsokorra, mely nem csak szép, de távol tartja a molyokat is, illatával pedig szaglószervünket kényezteti.) Az időben kereshetjük az okot, mert míg egy modern enteriőr pár év alatt elavulttá válik, a country, a  shabby chic-vonal az idővel nem porosodik, csak érik?


Az, hogy a stílus 2012-ben is aktuális, sőt népszerűbb mint valaha, számomra nem meglepő. Remek megvalósítható képeket láthatunk nap mint nap, a blogok előretörésével pedig rengeteg ötlettel és részletes megvalósítási útmutatóval gazdagodhatunk, melyeknek nagy része költséghatékony, látványos és az elkészítése is örömet okoz. A múlt rusztikus, kiszolgált tárgyai felújításra, újragondolásra ösztönöznek, előnyük a tartósságuk, egyediségük pedig az, hogy patinájuk, saját történetük van.

A magyar countryra elenyészően kevés jó és követendő példát találunk - sajnos, többnyire giccsbe fúlnak a hazai magyarkodó próbálkozások, ezért nyúlunk gyakran ötletért a népszerű skandináv, olasz, francia példákhoz. Megfelelően alkalmazva azonban ezek nagyon szépek lehetnek nálunk is. Ugye, azért, mert magyar vagyok, Magyarországon élek, ehetek pizzát is, nem csak gulyáslevest?!

Ennél a stílusnál is érvényes azonban az örökérvényű igazság; a TE otthonodban TE érzed jól magad, és ha ez megvalósul, semmi más nem számít!




Előző részek: klikkelj a bejegyzés alatt a "blogger" szóra, és elolvashatod őket!
(a fotó forrása)




Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. "Az örökérvényű igazság: a TE otthonodban TE érzed jól magad, és ha ez megvalósul, semmi más nem számít!" Amen! Ez szentigaz! Sajnos sokan nem ertik ezt es hajszoljak a divatot vagy azt ami trendy, holott mindenkinek mas az ami jol esik. A multkor korulneztem nalunk, hogy mennyire igazan rusztikus az en hazam es rajottem, hogy nem a dekorban van a jellege, hanem az egesz lenyeben. Probaltuk megmenteni ezeket a paraszthazakat, de nem voltam hajlando feladni a modern kenyelmet sem. Nalunk az a lenyeg, hogy szerintem otvoztuk a kettot. Es bar eddig mindenkinek tetszett, lehet, hogy vannak akinek nem tetszene. Az a lenyeg hogy MI jol erezzuk magunkat benne!

    VálaszTörlés
  3. Szívem szerint szólsz, az előttem szólóhoz szólva: mi is parasztházban lakunk, keverjük a modernet és a régit, így érezzük jól magunkat. Akkor is hangulata van a háznak, szívünk szerint lakunk benne. Jövök busszal hazafelé, nézem az előző falvak mediterrán, oszlopos, timpanonos házait, nem cserélnék velük. Az is igaz, láttam felújított parasztházakat szörnyen giccsesen berendezve. Lakáskultúrás kéthavi lap is mutatott be ilyent, szerencsére a céljainak megfelelően a visszafogott részeket, csak megnéztük a honlapot, na ott már mást is láttunk. A lap célja éppen a parasztházak bemutatása IS lenne.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má