Ugrás a fő tartalomra

Jamie nyáron

Marsbéli Julinak, mert tudom, hogy ő is J.O.-rajongó

Legutóbb megígértem, hogy visszanézek Jamie háza tájára, és mivel azóta évszakváltás történt úgy a nagyvilágban, mint a Jme shop kínálatában és a sztárszakács magazinjában, eljött az idő.

Többször kértem már lehetetlent, tudom.

Dr. House-nál azt, hogy ne a pasit, hanem a lakását nézzétek.
A babamúzeumnál azt, hogy ne a babákat, hanem a bútorokat figyeljétek.

Nagy tévedés, hogy a fentieket nehéz megcsinálni.

Most azt kérem, hogy ne az ennivalóra, hanem a tálalásra koncentráljatok.


Na, ugye! 


Jamie Oliver - a lassan egyenrangú riválisává avanzsáló Sweet Paullal egyetemben - iszonyúan érzi, hogy a rusztikus-vidékies-vintage a legmenőbb világtrend. Elképzelhető, hogy részben ő teremti ezt a divatot, azaz ő is a trendszetter. 
 

Az otthonosság illúziója, a nagyvárosi nyüzsgésből való  elvágyódás, a vidéki nosztalgia teszi, hogy Jamie Oliver megcélzott közönsége ellenállhatatlanul vonzódik a "pofonegyszerű", "villámgyors", "ízletes" jelzőkkel leírható, késnyomokkal tarkított fa vágódeszkán, kopott zománcos serpenyőben,  csipkézett porcelántányéron, csatos üvegben, cakkos piteformában tálalt ételeihez?


Biztosan. Részben.

Minden ezzel a borítóval kezdődött (Jamie's Italy):



Jamie megmutatta, hogyan kell olaszosan lelazulni. Ezt a jó szokását, mármint a lazaságot, megtartotta az évek során.

kockás inges szomszédfiú-effektus, jeee


J. O. és a rusztikus környezetben fotózott ételek sikerdömpingje megállíthatatlan. Beszéljenek a képek. Azért fegyelmezetlenül fel kell tennem egy kérdést: látjátok azt az isteni málnás crème brûléet?! 




















Jamie-ről korábban 1.: karácsony
Jamie-ről korábban 2.: tavasz

(a képek forrása)



Megjegyzések

  1. nyami és nyami:) ettől a látványtól legalább 2 kg hiztam:)

    VálaszTörlés
  2. Éva! képzelheted, milyen volt tegnap vacsoraidőben írni ezt a bejegyzést...

    VálaszTörlés
  3. Azért szívem szakad, hogy Jamie nem egy Vespán ül.....:(( Hű de ennék most egy quiche-t! :P

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má