Ugrás a fő tartalomra

Miniatűr enteriőr

- Légyszi, csak babákat ne. Világéletemben fiús lány voltam. Fára másztam, bandáztam, legóztam. Ne kelljen giccseket néznem! Elüldögélek itt kint, a padon.

Hiába nyomtam le a monológot, a családi program szentségének jegyében be kellett mennem Filotásék híres Babamúzeumába Tihanyban.
 
Utólag már világos: hatalmas hiba lett volna kihagyni.

Azt nem állítom, hogy a babáktól elolvadtam; nem is igazán emlékszem rájuk. (Imprinting. Lásd fent.)

én itt is a kanapét/sezlonyt nézem
A berendezett szobák előtt viszont órákig tudtam volna ácsorogni.

A végén még rám kellett várni.

 
 De mit tehettem? Itt volt az összes kedvencem.

A komoran polgári.




A frivol-budoáros.


A szerény, gondos, olykor cifra paraszti.








A morbid.





Történelmi pillanatok, más méretben nem konzerválható életterek, balatoni shabby chic.

 

(korábban: miniatűr konyhák a franciáktól itt)




Megjegyzések

  1. Gigike! Örülök, hogy neked is tetszenek!

    VálaszTörlés
  2. Ó, őket én is láttam, fotóztam. Szerintem szépek, hangulatosak, én mindig ilyen babákra vágytam. Nézz el a fehérvári babamúzeumba is! Nekem a kaucsuk és műanyagbabák idegenek, bár a mi gyermekkorunkban ezekkel játszottunk. Viszont, ha babát kerestem ezeket soha nem tudtam megvenni, valahogy nem, sehogy sem. Inkább a porcelánokat, csak azokat meg kicsit "eltömegáruzták": ragasztottak varrás helyett, tépőzárak stb. Ez kiábrándító, bár lehet kínai tömegáruk, amik igényesek nagyon drágák.

    VálaszTörlés
  3. Holdgyöngy! Köszönöm a tippet! Igen, nekünk is volt szép porcelán babánk - amíg el nem tört a lába... (ráadásul én voltam: én, hülye azt játszottam vele a kétéves lányom kedvéért, hogy táncol, és... összeüti a bokáját)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p