Ugrás a fő tartalomra

Lakáskultúra: kéthavi adag

       Megvetted Lakáskultúra december-januári, összevont és akkurátusan becsomagolt számát? Jól van, nem kell dühöngeni. Én is.

    Tudjuk, hogy a január vacak hónap. Hideg van, az embereknek nincs pénzük, a szerkesztőknek nincs kedvük magazint szerkeszteni. Olyan kár, hogy ez mindig meg is látszik.
***
      Próbálom megfejteni, hogy a piac mely szegmensének szól a Lakáskultúra ünnepi, véletlenül sem dupla száma.

1. Azoknak feltétlenül, akik szeretik a trendi kislakásokat, hiszen kettő is található a lapban. Élőben biztosan szuper mind a kettő. A Vagányság, ízlés, elegancia címen bemutatott lakás egyik enteriőrje látható az alábbi képen. A személyes problémám mindössze annyi vele kapcsolatban, hogy a glamour szótól is rosszul vagyok (egyébként nagyrészt a Lakáskultúrának köszönhetően telítődtem.) Ocelotminta, szőrős szőnyeg, budoár-hangulat, áááááá.


2. Azoknak is, akik karácsony táján folyamatosan narancshéjat szárítanak a radiátoron. Vagy a gyerek osztálykirándulásra szánt polifoamjából izoláló pohárfület készítenek, yeah. (Kézműves antitálentumként, nem lekezelően mondom ezt. De akkor is: az ilyen ötleteknek a Praktikában van a helye.)

 

3. Azok számára azonban, akik a vidéki otthonokra buknak, nincsenek jó híreim. (Csak én gondolom úgy, hogy karácsony táján még azok is a havas tájban megbújó, kandallóval és fáskosárral felszerelt vidéki otthonokra buknak, akik az év többi hónapjában nem?) Döbbenetes: a lap lakásriportjai közül utoljára a Hollandok a Tisza mentén címen bemutatott ház okozott kellemes meglepetést, és az nem tegnap volt. Egy vigaszunk maradt tehát. A Vizitkártya-rovat, amelynek a képanyagát viszont érdemes lenne végre élvezhető méretűre növeszteni.

4. A túlontúl eklektikus, grandiózus otthonok bemutatása mire jó? Esetenként érdekes olyan házakat látni, amelyekhez közünk az életben nem lehet, de egy számban mindjárt kettő ilyenről olvasni inkább nyugtalanító.
a) Az "angolos kastély" nekem nem jött be. Túl van dizájnolva (Varró Zoltán!), a státuszszimbólum-érzékelő mutatója pedig kiakadt.


b) "Az ékszerdoboz" sem nyűgöz le. Iszonyúan vibrál mindenütt.


5. A 101 ötlet című, összeollózott kis füzet, a Hagyományőrzés Óperencián innen és túl című riport és a Hónap hangulata képviseli a karácsonyi enteriőröket. Nem tudom, hogy mindez elég-e. Az extravagáns és trendi lakóterek mellé ugyanis sikerült beválasztani egy kifejezetten régimódi, polgári lakást, sok giccsel. Így azok az olvasótömegek maradtak hoppon, akik az egyik véglettel sem tudnak azonosulni. Szűcs Eszter saját, formabontó karácsonyairól szóló bevezető cikke egyébként nagyon jól sikerült - paradox módon ez a kép nélküli szöveg a leghangulatosabb karácsonyi írás az egész lapban.


két trendi őz
 

egy kitschy angyal

***
Bárhogy is nézem, ezt a lapszámot csalódottan visszatettem volna a polcra - ha lett volna esélyem átlapozni.

Reszkess, becsomagolt januári Otthon!

(A képek a Lakáskultúra honlapjáról származnak.)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má