Ugrás a fő tartalomra

Az én városom - off the beaten track I.

Szerző:
Az én városom Krakkó. És Nizza, legfőképpen. Ám időről időre kellenek újak is. Melyik a te városod?

madártávlatból (forrás)
     Horvátországban idén az igazán híres látnivalók helyett - megdöbbenésemre - némely kisvárosok okoztak heves szívdobogást. Mert mit kell megnézni az Isztrián: Pulát, Rovinjt, Porečet mindenekelőtt. Mindezek után viszont jó megpihenni olyan valódi középkori városokban, amelyeket még nem özönlöttek el a turisták. Az egyik közülük Svetvinčenat.  

a térkép közepén keresendő
    Üdítő élmény, hogy a városkában nincsen minden sarkon szuvenírbolt és azokban "Svetvinčenat" feliratú hűtőmágnes. És nem, nem azért, mert nehéz kimondani... Az egyik (egyetlen?) közért előtti tér:
A város főtere szeptemberben kifejezetten csendes és nyugodt. Azért persze beszélnek a kövek és a falak.


      Térjünk a lényegre: a lakóépületekre. Van, aki a kovácsoltvasra, van, aki az olajfaligettel körbevett kúriákra bukik. Én a kopott, szegényes mediterrán stílusra. A lakatlanság-elhagyatottság külön bónusz. Svetvinčenatban magas arányban találhatóak ennek a kritériumnak megfelelő épületek. Még most is elvarázsol ez a ház:
A kihalt utcákat csak a házmániákusok fényképezőgépének kattogása zavarja meg. 


Szívfájdítóan sallangmentes, százéves és gyönyörű, helyi anyagokból épített kertes ház:

Az alábbi képen látható templom a város szélén, egy autószerelő műhely (!) mellett helyezkedik el.

Nem lehet látogatni, le van lakatolva, de a rácson benyújtott kézzel, a fényképezőgépet reszkírozva a következő képet készíthetjük el:

                              
    Kifejezetten szimpatikus, hogy a történelmi levegő itt sosem egyhangú, ma is bátran használják a középkori épületeket, ha kell, vagány falfestéssel jelölve ki egy-egy új funkciót. Kukucs.


Jövőre, veled, ugyanitt.

(saját fotók)




Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk