Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Offline hosszú hétvége

Számtalan blog-klisé van, amelybe a neten bóklászva - a kedvenceimnél is - belefutok, magamban kritizálom, hogy "juj, ez megint cukormázas," azután vagy sikerül figyelnem rá, hogy ne ugyanúgy fogalmazzak a saját blogomon, vagy nem. Az az érzésem, hogy a blogírás általam is művelt válfajából következik a paradoxon: magadról írsz mindenféle komoly dolgot, miközben titkolod, hogy ki is vagy. A saját életedet viszed a vásárra, és vonzónak feltüntetni - sőt: felstilizálni - jobban esik; ilyen egyszerű. Szóval: én sem vagyok különb a deákné vásznánál. De azért figyelek.

Az egyik blogírói klisé, amelyiktől mindig felszalad a szemöldököm, a "hej, de szuper kis életem van, nagyon elégedett vagyok vele" hurráoptimista nóta. Ilyenkor mindig bekapcsol a gúnyos belső hang és komoly kompenzációt gyanítok. Ha van a szövegben kellő mennyiségű önreflexió és humor, akkor elnézőbb vagyok. ;-) 
Persze, nem tartozik feltétlenül mindenkire a sok nehézség, nyafogás, meg jó is lenne a rán…
Legutóbbi bejegyzések

Házfelújítás: a három fő munkázat

Meséltem, hogy az egyik fagyos, koratavaszi napon három brigád jött egymás után felmérni a ház állapotát - árajánlatot kértem tőlük, kiderítették a lefalazott tároló-stiklit, plusz még egy alaprajz és metszet is született aznap. Egy év rákészülés után most már szembe kell nézni azzal, hogy keményen költeni kell a házra - de mivel az efféle százéves épületek igazi pénznyelők, nem mindegy, hogy melyik problematikus terület kap prioritást. A kisfiam szavát kölcsönvéve: a munkázatok sorrendje következik. 

Mostanra elég jól kiismertem a ház erősségeit és gyengeségeit, és ugyan napestig tudnám sorolni, hogy mi minden érett meg a cserére, van pár fontos szempont: ennek a régi háznak a szépségét szerintem konzerválni kell. Nem feltétlenül mindent maira cserélni, és emlékeztetni magam arra, hogy nem állandó lakhelyünk. Egyébként a fenti fotóval történelmet írunk ám. Képpremier van itt, a blogon, mert ilyen szögből még sohasem mutattam meg a háznak egyetlen részletét sem.

1. Utólagos vízszigetel…

Játszótéri közvéleménykutatás

Kos vagyok. Ennek nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget, de már az is vicces, hogy nem akkor születtem, amikorra a kiírt születési dátumom szólt - és Bika lettem volna -, hanem nekem muszáj volt ezt is türelmetlenül, hamarabb, gyorsabban csinálni. Két dolgot érdemes tudni rólam: nagyon kemény tudok lenni. És, ha valamit igazán akarok, azt elérem. (Még türelmesnek is tudok látszani a cél érdekében. :) ) Az évek során sokat finomodtam, illetve voltak csalódások, traumák, fejjel a falnak menések, amik visszavetették azt a fene nagy öntudatomat és akaratomat, és van egy csomó - rengeteg - gátlás bennem, plusz nagyon sok hibát követtem el, de azért... mindez alapvetően nem változtatott meg.
A tavalyi házvásárlás a sok öröm mellett jól meg is gyötört; mondhatni, nem volt egy ego-trip. Írtam arról, hogy az első háznál (amelyikről a mai napig szoktam álmodni...) nem működött semmilyen taktika: sem a szép szó, sem az ajtóstul berontás, és végül másnak adták el. 
(Mondjuk, még most is eszemb…

Áprilisi kihívás #2: talált tárgyak

Az egyik reggel, amikor iskolába vittem a lányom, találtam egy üzlet előtt, egy szemétkupac tetején lomként kirakva egy tömör fa hirdetőtáblát, és nem lehetett kérdés, hogy hazahozom.
Teljesen fel is dobott, hogy lám-lám, ha nyitott szemmel jár az ember, mikre bukkanhat a város közepén, egy laza kiflivásárlás után. A mostanra mindent elborító, MDF anyagú tárgyak után (a kisszobában lévő, fehér gyerekíróasztalunk is kb. 40 dkg, vicc az egész) kész felüdülés, hogy milyen dögnehéz darab.

Hónapok óta kerestem az oroszlános fogantyúk helyét, és bár még kell fatapasz a fölösleges lyukakba, látszik, hogy működni fog.
Ha már "mindent fel kell használni", akkor egy másik dolgozósarkot is elkezdtem kialakítani. Ajándékba kapott asztal, szék és rattan írószertartó a kerületi börzecsoportból + térkép + az egyik kedvenc gyerekrajzom ("Fura lény, fura formában" - ceruza, papír, 2017). Az asztalt le kell festeni, erre már nagyon vágyom is - de, ha kérhetem, megszakítás nélkül, ho…

Utólagos vízszigetelés I.

Relatíve hosszú ideig próbáltam érdekesebb, szexibb címet adni ennek a bejegyzésnek, aztán elengedtem a dolgot. Bár, az utólagos vízszigetelési technikák némely típusánál - acéllemez-besajtolás, injektálás - mintha éreznék valami játékteret..., mégis olyan az egész, mint egy kevésbé kedvelt szerzőről szóló érettségi tétel, amit muszáj megtanulnom. Ezért a házért, mondjuk, még ezt is megteszem - sőt, olyan kifejezéseket tanulok meg, mint kapilláris depresszió. (Zseniális.) Figyelem: durva képek jönnek a falak kiinduló állapotáról, dokumentarista stílusban. Falusi porta - nem habos torta rovatunk jelentkezik.

A falak fel vannak vizesedve, és addig, amíg rendbe nem hozatjuk őket, és ki nem száradnak, nem lehet sem normálisan kifestetni, sem berendezkedni (rettenetesen ki vagyok éhezve, nagyon sok ötletem és rajzom van), sem megnyugodni afelől, hogy statikailag rendben lesz az épület.  
A vályogfalak vizesedésébe nem annyira ástam bele magam, a téglaházakról azonban, mint amilyen a miénk …

Solo sport (születésnapomra)

A hétvégén elmentem futni. Végre, egyedül.
Egyszerűen frenetikus, katartikus, elképesztő volt. Pedig az én sportom nagyon nem a futás (hanem a bringa és az úszás). Lehet, hogy ezért is sikerült így.
Biztosan az sem véletlen, hogy éppen most szántam rá magam, és éppen a gyerekkorom helyszínéhez nagyon közel. 
Egy illatos, madárhangokkal teli erdőben, fejben nagyon-nagyon nyugodtan, és közben a végletekig kihegyezett érzékekkel.
Amikor ütemre érkezik le a láb, és tudod, pulzusmérő nélkül is, hogy egyetlen mozdulat/hang elég ahhoz, hogy jöjjön a robbanás.
Találtam egy fantasztikus, jobb napokat látott házat. Szándékosan nem vittem telefont, ezért nem tudtam fényképezgetni - így még jobb volt az egész felfedezés.
És kösz, bal térdem, hogy nem fájdultál meg - ez, mondjuk, nagy mértékben hozzájárult az élményhez.
Kéthetente járunk erre a környékre: hogyan lehet, hogy eddig sosem indultam el? Miért gondoltam, hogy nekem állandóan a kertben kell ücsörögnöm? Miket erőltettem magamra?
És miért…

Alaprajzi (nem)változtatások II.

- Micsoda házat találtam, atyaég! - szoktam néha gondolni. Pedig még nagyon messze van a vége a felújítási folyamatnak, de a legutóbb is, amikor nagyobb szünet után beléptem, jött az a bizonyos "hazaérkeztem"-érzés. A kert és az alján kezdődő susogó kis erdő is mindig nagyon megnyugtató. És kösz a visszajelzéseket, sokan írjátok, hogy igazán tetszik a ház; nagyon örülök neki - írjatok mindig sok kommentet is!


Attól az egy problémától eltekintve, hogy az utcára néznek a szobák ablakai, fantasztikus az épület tájolása. Egy nyári délutánon, öt óra körül azok a legszerencsésebb emberek, aki a Gerendás kinyitható kanapéján hesszelnek éppen. És helyesbítek: az utcára tervezett hosszanti front sem hiba, sőt: így esztétikus, arányos, és ezért van ilyen klasszul rejtve a verandánk a kíváncsi szemek elől.

Az utcát kellene a túlzott forgalomtól tehermentesíteni, illetve talán a sebességhatárokat betarta(t)ni - de frankón megy ez ebben a faluban is: egy nyomorult terelőútra vagy fekvőre…